Felnövünk 

Felnövünk, hiába menekülünk Felnövünk, testileg megerősödünk,

Rajtunk múlik a helyzetünk, De az, hogy mi lesz belül

Hogy megmenekülünk, vagy elveszünk. Nem érdekel sokat közülünk.

Mindent az dönt el bennünk, Az életbe elmerülünk,

Hogy mennyi a szeretetünk. A világban megbetegszünk.

Felnövünk, a kiutat keressük, Felnövünk, vajon együtt tesszük?

Az autót vezetjük Kézen fogva, mosolyogva megyünk?

És testünket etetjük Vagy azt sem tudjuk, hol a helyünk.

Bűnök között vergődünk, Túl sokat nézünk le, pedig felül

Hogy lesz így fény belőlünk? Találjuk meg irányító eszközünk.

Felnövünk, a végtelenbe elmegyünk. Felnövünk, ha a tömegbe illeszkedünk

A boldogságot megvesszük, Talán elfogadottá leszünk,

Ameddig megtehetjük, De ha mást jelképezünk,

De utána megijedünk, Miért fordul mindenki ellenünk?

Ezt még meddig tehetjük? Nem lehet senki új, friss szellemű?

Felnövünk, hunyva van a szemünk Felnövünk, vagy lenövünk,

Valaha kinézünk a falak mögül? Megszületünk, vagy megsebesülünk

Észrevesszük az Istent fölöttünk? Élünk, vagy talán csak létezünk

Előbb szeretett, mint megszülettünk, A fény és az árny között testünk

Most mégis nélküle tengődünk? Zavartan keresi szívünk.

Felnövünk, ahogy ver az ütemünk,

Itt hagyjuk üzenetünk?

Vagy magunkba folytjuk lelkünk?

Azon múlik, mit nyerünk,

Hogy mennyi jót teszünk.

Felnövünk, eldöntjük,

De ettől még eltörünk.

Nem lesz egészen széttört,

Ha a vérből,

A fény felé növünk.

Felnövünk, de gyökerünk,

Kell, hogy a földbe kössön,

Ahová gyermekként kerültünk,

A porból, amiből épültünk,

És részecskénkben őrizzük.

Felnövünk, talán megcsömörlünk.

Felnövünk, de Istenünk megkönyörül.

Felnövünk, bennem egy gondolat ötlött,

Mi lesz, mikor felnőttünk?

Mert nem, még nem nőttünk.

2018.01.14.  

Szabadságért jöttem

Szabadságért jöttem

Több ajtót betörtem.

A sor lassan haladt előttem

Minden percben küzdöttem

Amíg nyertes nem vált belőlem.

Most, itt állva előtted

Átnyújtom merengőmet

Neked, szeretőmnek.

Szabadságért jöttem,

Nem maradok börtönben.

Ott hagyom mögöttem

Az összes összetépett

Múltbeli emléket.

Akkor nem beszéltem,

Csak szívem zenéje

Volt az, ami éltetett.

Szabadságért jöttem

Leírom még egyszer,

Mert még nem végeztem

Csak most ébredtem.

Átfutok a kerteken,

Fel a magas bércekre,

Le a veszélyes mélyekre.

Szabadságért jöttem,

Gyermeki álmokat szőttem.

Minden golyót ellőttem,

De fegyverrel nem győztem.

Nem szabad, hogy öljek,

Vagy elveszve feküdjek

A földön szétterülve.

Szabadságért jöttem

A művészetben érzem,

Máshol eltévedek.

Élj nehézségekkel

Halj meg elégedve.

Most letérdelek,

Imádkozom értetek.

Szabadságért jöttem

Szerelmes lettem.

Mélyen beléd égtem.

Nyugodtan vezethetsz,

De nem leszek a járműved.

Ajánlom, te se légy hűtlen,

Hiszen itt vagyok szűzen.

Szabadságért jöttem

Most elmeséltem,

Mi számomra az élet.

Jutalmat nem kaptam érte,

Mert egy csillag fénye

Nem vet véget a sötétségnek.

Csak együtt nyomhatjuk el az éjjelt!

Szabadságért jöttem

Szabadság mellett döntöttem

A szabadságért megőszültem.

Az árnytól szaladunk 

Utcalámpák fényei

Az árnyékot megtörik,

Vágyak szívemet betöltik.

Érzéseim elöntik

Még a háztetőt is.

Ez egy másik erőszint,

Ha hagyom, felbőszít,

De nem fog rosszba vezetni

Angyalok fognak terelni.

Táncolok, hogy tisztán lássak

Az ördögök vermet ásnak.

Testem már nagyon fárad,

De a lelkem még szárnyal.

Olyan, mint egy páva,

Széttárva szárnyát, mámora árad,

Levegőben a lába,

Ilyen leszek a tánccal.

Leírom, ahogy még sosem,

Szerencsés nem vagyok, most sem.

De az életet nem rontom el,

Feszültségemet oldom fel.

Ahogy jelmezemet dobom le,

A föld nagyon forog,

De én nem szédülök meg,

Belülről nem vénülök meg.

Arcomat betölthetik a ráncok,

Ha majd nem fogaimmal rágok

Vagyis idős hölgyé válok,

Akkor is folytatom a táncot.

Élem tovább az álmom

Megváltozik a város

Ahogy a fa gyümölcsöt hoz nyáron,

Én is táplálékká válok.

Nem vagyok semmi nélküled,

Összedől az egész épület.

De a kár megtérülhet,

Ha megontom művészettel.

Ne aggódj, hogy elférünk-e,

Vagy, hogy pénzünk lesz-e,

Mert ez az út haza vezet,

Ahol már nincs félelem.

Otthon, a sötétben,

De boldog a bőrében.

Tudja, a csúcsra fölérhet,

Bár gyenge, és törékeny.

Nem összetört, vagy elveszett,

A pávából főnix lesz.

Azzá ég az élet tüzében,

Hamvaiból is fölébred.

Engem már megfertőzött a világ,

Túl sokat lelkem nem kíván.

Ő még csak egy kicsi lány,

Akire a tömeg nem vigyáz.

Kint él, mint a virág

S akárcsak a rózsát,

Amikor behozzák

Elveszíti otthonát.

Hiába ad meleget a szoba,

Ha megfulladsz izzadságodban

Meghalsz tisztaságodban.

Szól ez a lányomnak,

Aki megjárta az árnyoldalt.

Az úttól sáros vagy,

Sokszor csak egy áldozat.

Mindenhol pókok hálója.

Mintha minden ellened dolgozna,

A valóság goromba.

Pillangó, vagy poloska

A kettő között foroghatsz.

Egészséget ad a jobb oldal,

Most nem gyógyulhatsz orvossal.

A szeretet mosolya,

Az egyetlen pirula.

Ott van a párodban,

Lásd meg a barátodban.

Lent az ördögi árokban,

A bűntől elhomályosodva,

Nem húznak ki bottal,

Egyedül a holddal.

Melletted mennek el sokan,

Csak haladnak a korral.

Modern, vagy régimódi,

A fájdalmat mindenki

Próbálja kikerülni.

Talán sikerül is,

Bármibe kerül is.

Lassan összegyűlik,

Hogy kivé fogsz lenni,

Az élet nagyra építi.

Nem sok marad már hátra

Tudom, hogy remeg lábad.

Otthonod Vára, a szeretet királysága

Fog feltámadni mostanában.

Gyermek, hol járhatsz?

Kint az éjben fázhatsz

A hideg esőben ázhatsz

Valaha megbocsájtasz?

Nekem, és a világnak

Hatalom a királynak,

Akinek a győzelem kijár ma.

Ez nem egy sivár nap

A béke olajága,

Az örökség szára

A szeretet valós fája,

Felvisz a gyorsító pályára.

Ha lesz még egy szülinapom,

Még pár gyertya, amit elfújhatok

Csomagok, amiket felbonthatok,

Lufik, amiket kidurranthatok

Dalok, amiket eldúdolhatok

Már megvan rá a kívánságom

Amit a nagy pillanatban átadok

Zárt szemmel a világnak, elmondom írásban.

Bárcsak lenne valaki,

Kit ez a vers hazavisz

Érti, hogy mit akarok mondani.

Meg kell tanulni olvasni,

A sorok mögé belátni.

Az árnyékból megvilágosodni,

Majd egymáshoz szólni,

A szeretettel gyógyulni.

Minden pillanatban erre gondolok.

Írom a versemet, a sötét havon,

A versszakokat, addig húzom,

Amíg a szél fülembe suttog,

A víz alatt üzennek.

Mily nagy ajándék, hogy haladunk,

Várom már, hogy arassunk,

Az árnytól elszaladjunk.

Gondolkodom

Gondolkodom az életen

Odakint minden veszélyes

Csak a könnycsepp, ami fényes,

Ami viszont elfut, szétmegy.

Már nem nézek kis meséket

Sem az őszi levélkéket.

De néha még elképzelem

Hogy a szívek szerethetnek,

Mint életünk filmjében.

Gondolkodom az időn,

Amikor gyors és pergő

Az énem, csak egy szereplő.

De ha lassú, az feszítő

Hallom az összes emésztő,

Elveszett szót belülről.

Ilyenkor az énem a mesélő.

De az idő lehet segítő

Gyógyító és elrepítő.

Gondolkodom a holnapon

De nem tudhatom, hogy mit hoz.

Inkább helyette olvasok,

A könyvből, ami a sajátom.

Nincs túl sok tulajdonom,

Csak a leíratlan gondolatok.

Nem hazudok, én ez vagyok.

És nem változok, ilyen maradok

Amíg a stáblista megy, én kitartok.

Gondolkodom a barátságon

Ami sokszor inkább volt átok.

A sok hamisan szóló bókot,

Pedig igazán meg sem hallom.

Belülről mindig csak mosolygok.

Elég önmagamhoz felnőnöm,

Hogy olyan életem kezdődjön

Amihez a vágyott jövőm

A filmben az ízelítő.

Mert tisztán gondolkodtam.

Erősen próbálkoztam.

Az eredmény, amire jutottam,

Hogy nem kell idő, sem holnap

Csak a gondolatok, amiket átadok.

Tudom, hogy ezek megosztó sorok,

De gondolkoztam..........

Amikor nem látszott, hogy gondolkozom.

És még mindig tovább gondolkodom.